Titkos vágy...

(Az oldalon található fotók, versek, és prózai szövegek non-profit céllal a forrás és a szerző megjelölésével szabadon utánközölhető. Minden más esetben a szerzőírásos engedélye szükséges!)

Titkos vágy...

Mielőtt belekezdenék egy újabb töténetbe, el szeretném mondani, hogy anno a betegségem előtt, elhatároztam, hogy írok egy könyvet, ahol az alábbi részben valóságos, részben kitalált eseményekről szóló írások kaptak volna helyet. Sokat gondolkodtam abban az időben azon, vajon milyen névre kereszteljem a szereplőket. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy a főhősömet Madzag a szerelmét pedig a sajnos meg nem született kislányom tervezett neve nyomán Mirjam, névre fogom keresztelni, ugyanis Bence fiam gyermekkori betegsége miatt egyik kórházban töltött időszak alatt történt egy számomra feledhetetlen csodaszép gesztus egyik, szintén abban a pécsi kórházban fekvő kislány részéről. Helyesebben a kislány, akit nem nehéz kitalálni, Mirjamnak hívtak és a fiam melletti egy ablaküveggel elválasztott ágyon kapott helyet, szülei ajándékoztak a Bence fiamnak egy képes Bibliát. A Madzag becenév név meg valamiért nagyon belopta magát a szívembe, hiszen ez a név azt gondolom nagyon beszédes. Miért is? A válaszom:

Madzag

Mit is jelent számomra?
e szócska, maga az élet,
akár hosszú, akár rövid
mindig találsz rajta véget.

Ám lehet gyakran-néha
az emberek rémálma,
könnyen el is szakadhat,
életünk gyenge cérnája.

Veszélyes vizeken hajózva
lehet erős hajókötél is,
kikötőben el nem enged,
tombolhat vihar vagy zord tél is.

Emlékeztet éltető köldökzsinórra
a csecsemő szoros kapcsára,
de a hóhér is kötelet teker
a kegyetlen gyilkos nyakára.

Lehet reménynek mentőzsinórja,
kötélért kiabál kit az élet kútba lök,
pók a légynek utolsó pulóvert is
ragacsos fonalból köt.

Szegény nadrágját madzag tartja,
hogy le ne essen bokáig,
A húros hangszerek gyönyörű énekét
is jó elhallgatni sokáig.

Ha eltévednél az élet erdejében,
miközben a kiutat keresed,
ne csüggedj! Keresd Ariadnét,
fonalával a kijáratot megleled.

     A reggel ismét olyan gyönyörű volt, mint sok más ezen a tavaszon.. Madzag álmosan botorkált az ablakhoz, hogy egy kósza pillantást dobjon a bekacsintó Nap felé. A házuk ablakai egy csodálatos, ezernyi tujával tarkított parkocskára néztek, ami olyan paradicsomi látványt nyújtott, hogy még az ablakok is boldogan figyelték minden reggel, miként száll fel a hajnali köd a fák közül, miközben hallgatták a reggeli madárdalárdát. Volt ott minden, ami szemnek, fülnek ingere: rigó, kakukk, fülemüle…Szóval olyan elő zenekari fellépés félét kell elképzelni, mint amikor kezdődik egy hatalmas koncert, ahol csak nagy nevek szerepelnek. Ha akkor azt mondja valaki, hogy jön majd egy túliskolázott marharépa, aki majd ezt a mesébe illő látványt egy tollvonással eltünteti, mert azt hiszi egyes ritkaság számba menő fáról, hogy kiszáradt, akkor azt az embert mindenki kiröhögi…
   Az a szó, hogy túlhajszoltság, stressz nem ismert fogalom volt még akkoriban igaz a számítógép, és mobiltelefon sem szerepelt a mindennapi létszükséglet képzeletbeli listáján.
    A szülők már korán elmentek a közeli üzembe dolgozni, szokás szerint csak rádió duruzsolt a konyhában, illetve nem is a rádió, hanem az LGT.  Madzag magára kapta gönceit, bekapcsolta az ORION mini hifit, és a Korál zenéjét hallgatva komótosan megreggelizett, miközben arról  ábrándozott, mit is kellene tennie ahhoz, hogy szerelme Mirjam észrevegye érzéseit, aki a fiúban leírhatatlan érzéseket táplált… Kopogtattak! Madzag odaballagott az ajtóhoz, de amint meghallotta a a szomszédból átszűrődő Rozika néni élces hangját, amint éppen azt kiabálja, hogy Te állat halkítsad le a gramofonodat  mert feljelentelek, akkor rögtön vissza is ült az asztalhoz. Különösen szerették egymás zenei stílusát: reggel és este a rock üvöltött a lépcsőházba, hangosan hírdetve a szűk farmer és hosszú haj jelképezte stílust, délben pedig  "jó ebédhez szólt a nóta" Rozi néni torkából és a rádióból egyszerre… Az újabb kopogtatásra aztán már csak beleüvöltött az éterbe:
- Nyitvaaaaaaaa!
Géza a pösze postás gyerek lépett be, miután felpofozta a szomszéd Rozikát, amiért szóvá tette, hogy a nyugdíjából ismét hiányzik egy százas…. Géza nem is hallotta a bebocsájtását engedélyező bűvös szót, mégis benyitott. Ő akkor is bejött, ha nem mondta neki senki sem, hogy szabad. Jött, mint a tank, jött egyenesen a konyhába.
-         Van még abbó a mút heti szivapáinkából? – kérdezte, mialatt vagy 10 képeslapot lerakott a szekrényre, amelyből csupán egy volt Madzagék nevére címezve, ugyanis Géza nem nézte soha sem a címzetteket, csak az utca nevéig jutott el, így a küldemények általában csere-bere útján kerültek a jogos tulajdonosukhoz. Madzag rápillantott az egyikre, amiben valami Horváth család ecsetelte a nyaralás élményeit…
-         Te ez nem a miénk, vidd a francba! Húzzál el, mint a vadlibák Géza! – kiáltott Madzag a postás gyerekre utána hajítva a képeslapokat, amire amaz gyorsan sarkon is fordult, mert Madzag egyike volt azoknak, akiktől tartott. A lépcsőházban még lefelé szaladva két macskát is cipő orrhegyre vett a postás gyerek, és mielőtt kilépett a szabad levegőre, még a földszinten lepofozta Jenő bácsit is, aki most nem volt hajlandó átvenni a Nők lapját az Ezermester újság helyett..
Mint ahogy máskor is, ezen a reggelen sem történt semmi különösebb a szokásostól eltérő esemény, ami ne illett volna bele a nem éppen szokványosnak nevezhető mindennapi forgatókönyvbe. Azaz mégis, hiszen ma Madzag hatalmas elszántsággal telve ébredt.
   -Ma megmondom neki..... ha lila törpék potyognak az égből akkor is. Úgy érezem elérkezett kettőnk kapcsolatában az a pillanat, amikor közelebb léphetek ahhoz, akit már 5 hónapja imádok, és végre elő merem venni a féltve őrzött vágyamat. Ma megmondom neki.... biztosan ő is így gondolja, és nem veszi majd tolakodásnak, vagy nem érzi azt hogy még korai.... nem nem .. ma megkérdezem tőle azt amit már régóta tervezgetek de valamiért eddig nem éreztem hozzá bátorságot.... erőt veszek magamon... érzem hogy ő is akarja csak nem mondja, mert ugye az ilyet általában nem kell mondani, hiszen a kapcsolatok nagy részében jön magától... láttam a szemében, hogy már ő is vágyik rá, elvégre már 5 hónapja ismerjük egymást... ma ma végre igazi férfi leszek és megmondom a frankót, talán nem fog megharagudni.... remélem majd nem gondolja azt, hogy csupán ezért az egy dologért jártam vele már 5 hónapot, meg különben is ez nem idő függő, hiszen, ha két ember szereti egymást, akkor előbb vagy utóbb sor kerül rá... – gondolta főhősünk magában, miközben észre sem vette, hogy megérkezett a suliba. Az tanórák aznap egy örökkévalóságnak tűntek a számára, alig várta, hogy ismét láthassa Mirjamot. Az utolsó óra végét jelző iskolai csengő öreg hangja billentette aztán vissza a valóságba. Lerohant az ebédlőbe, ahol iszonyatos tempóban kapkodta magába az ebéd gyanánt elé rakott szílvásgombóc másolatot, mert már a kedvese az ajtóban toporgott és várta hogy befejezze a tápolást, amit talán még a jó Isten kedvéért sem hagyott volna ki, nemhogy egy lány két szép szeméért...  dolga végeztével aztán együtt indultak a kollégium felé, ahol szerelme ideiglenesen lakott...
- Figyelj- mondta bátortalanul Madzag, mialatt a szemébe nézett őszinte vágyakozó tiszta ritka kék szemeivel
 - Szeretnék mondani neked valamit! Bevallom őszintén kicsit félek, de ma reggel úgy döntöttem, hogy ma elmondom neked a titkos vágyamat, lesz ami lesz. Azt gondolom, hogy ez az öt hónap ami mögöttünk áll már összehozott annyira bennünket, hogy egy ilyen sorsdöntő kérdést feltegyek.
Mirjam kissé elpirult de kíváncsi tekintettel nézte kedvese remegő száját, talán sejtve hogy mit is szeretne mondani Madzag, hiszen ő is csak hús-vér ösztönöktől vezérelt emberből készült.
- Na… szóval… mielőtt bármi is történne…tudnod kell, hogy szeretlek! - futott neki kicsit dadogva újra a nehéz feladatnak főhősünk, mialatt behúzta szerelmét egy tömbház lépcsőházába -  Igaz nem éppen romantikus ez a hely, de most végre kimondom azt bűvös mondatot, kérdést, amire már hetek óta készültem:
- Mirjam megfoghatom már végre a kezed?